2010. szeptemberétől megnyitotta kapuit az LSK Oktató- és Tréningközpont, amely nagy szeretettel várja a SMART és LSK ClassBoard interaktív eszközöket használó vagy használni vágyó pedagógusokat.
A Hivatalos Oktató- és Tréningközpont szakmailag maximálisan felkészülten, gyártó által elismert Hivatalos SMART és LSK ClassBoard Oktatókkal, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által is akkreditált képzésekkel, valamint kiválóan felszerelt oktatótermeivel várja a tanulni vágyó pedagógusokat, iskolai informatikusokat.
Az interaktív tábla hatékony alkalmazása a XXI. század iskolájában a tanulás-tanítási folyamatok támogatásában
Az LSK Hungária Kft., mint a SMART Technologies ULC. több éven keresztül kizárólagos magyarországi képviselete több, mint 10 éves képzési tapasztalatát összegyűjtve, illetve a SMART képzési programját a magyarországi pedagógus-továbbképzési követelményrendszerrel szinkronba hozva akkreditáltatta saját, 30 órás pedagógus-továbbképzési programját, amely
Az interaktív tábla hatékony alkalmazása a XXI. század iskolájában a tanulás-tanítási folyamatok támogatásában
elnevezést kapta. A gyakorlat-orientált továbbképzéssel nem kevesebb a célunk, mint hogy a részvevők készség szinten kezeljék a SMART Board és LSK ClassBoard interaktív táblát és a hozzá kapcsolódó SMART Notebook és ClassBoard Studio oktatói szoftvereket. A továbbképzés részletei az alábbiakban olvashatók.
- Az alapító és a szervező neve: LSK Hungária Kft.
- Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00102-2011
- Alapítási engedély szám: OK-410/108/2010
- Adatszolgáltatás regisztrációs száma: D/491/2011
- Foglalkozási órák száma: 30 óra (12 óra elmélet, 18 óra gyakorlat)
- A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami
A továbbképzés célja
A továbbképzés célja, hogy a pedagógusok továbbfejlesszék informatikai és IKT kompetenciáikat, s eközben elsajátítsák azokat az ismereteket, módszereket és technikákat, amelyeket egy modern, interaktív táblával felszerelt tanteremben integrálni tudnak a hagyományos oktatási és tanulásszervezési módszerekkel.
A pedagógusok megtanulják az interaktív tábla használatát, elsajátítják az ehhez szükséges pszichomotoros készségeket és képességeket, az előadás-szerkesztő szoftver alkalmazását, az elérhető multimédiás és egyéb forrásanyagok integrálását, valamint az interaktív tábla használatának metodikai és didaktikai sajátosságait.
A program tartalmának rövid ismertetése
Az interaktív tábla hatékony alkalmazása a XXI. század iskolájában a tanulás-tanítási folyamatok támogatásában című program célja, hogy a pedagógusok továbbfejlesszék informatikai és IKT kompetenciáikat, s eközben elsajátítsák azokat az ismereteket, módszereket és technikákat, amelyeket egy modern, interaktív táblával felszerelt tanteremben integrálni tudnak a hagyományos oktatási és tanulásszervezési módszerekkel. A továbbképzés elsődleges célja, hogy a pedagógusok elsajátítsák a legfőbb pszihomotoros tevékenységeket és ezáltal kézség szinten megtanulják kezelni az interaktív táblát, a hozzá kapcsolódó előadás-szerkesztő szoftvert, valamint az elérhető multimédiás és egyéb forrásanyagokat.
A tanfolyam tematikai egységei
- 1.) Bevezetés, a kezdéshez szükséges alapismeretek
- 2.) Az interaktív tábla irányítása, a digitális tinta alkalmazása
- 3.) Az interaktív tábla előadás-szerkesztő szoftvere
- 4.) Multimédiás tartalmak integrálása az interaktív tábla előadás-szerkesztő szoftverébe
- 5.) Óravázlatok, saját tananyagok és galériák tervezése, elkészítése, témák és stílusok létrehozása
- 6.) Saját tantárgyhoz kapcsolódó vizsgafeladat elkészítése, illetve megtartása a tanfolyami résztvevőknek
- 7.) A továbbképzés értékelése, tapasztalatok megbeszélése
A tanúsítvány kiadásának feltétele
A tanúsítvány megszerzésének feltétele a képzés 90%-án való részvétel, a gyakorlati foglalkozásokon való 100%-os megjelenés, valamint a gyakorlati feladatok során nyújtott megfelelő egyéni teljesítmény, emellett a gyakorlati vizsgafeladat megfelelő szintű teljesítése, ahol minden hallgatónak el kell készítenie a saját tantárgyához kapcsolódó interaktív óravázlatát az elsajátított módszerek alapján. Ezt követően mikrotanítás formájában tesz minden résztvevő tanúbizonyságot az interaktív tábla készség szintű, magabiztos kezeléséről, és a kiválasztott pedagógiai módszer megfelelő alkalmazásáról.
A gyakorlati vizsga értékelése
Az értékelés két részből áll. Az egyik szempont az elkészített óravázlat milyenségének értékelése az alábbi szempontok alapján: szakszerű tervezés, módszertani megalapozottság, interaktivitás, kreativitás, formai megjelenés, felhasználhatóság, testreszabhatóság, az előadás-szerkesztő szoftver eszközpalettájának felhasználása, források megléte. A másik szempont a mikrotanítás értékelése pedagógiai és módszertani szempontok szerint, úgymint a megfelelő munkamódszerek és pedagógiai helyzetek alkalmazása, a figyelem felkeltése és fenntartása, a motiváció.
Az előírt tartalmi követelmények a tanfolyam végére
Ismerje az interaktív táblák különböző típusait, működési elveket, jellemző paramétereket és sajátosságokat
Legyen tisztában az interaktív táblák és a hozzájuk kapcsolódó előadás-szerkesztő szoftverek felhasználásának jogi kérdéseivel
Legyen képes az interaktív tábla, és a különböző együttműködést támogató számítógépes alkalmazások kézség szintű irányítására
Legyen képes a digitális tinta és az egyéb lebegő eszköztárak magabiztos használatára
Ismerje meg az interaktív tábla előadás-szerkesztő szoftverét, és készség szinten legyen képes az irányítására
Ismerje meg a különböző multimédiás tartalmak létrehozási, keresési és letöltési lehetőségeit, és legyen képes integrálni azt a saját óravázlataiba
Ismerje meg a tananyagok topológiai tervezését, a saját tananyagok elkészítésének módszereit, és legyen képes a tanultak alkalmazására a saját óravázlataiban
Az ismeretek számonkérésének módja
A záró ellenőrzés gyakorlati vizsga formájában kerül megvalósításra, ahol – a célcsoportnak megfelelő metodika figyelembe vételével – minden hallgatónak el kell készítenie egy tetszőleges csoportfoglalkozáshoz, illetve saját tantárgyhoz kapcsolódó interaktív foglalkoztató anyagot, illetve óravázlatot az elsajátított módszerek alapján. Ezt követően minden résztvevő mikrotanítás formájában ad számot a megszerzett tudásról.
A gyakorlati vizsga értékelése két részből áll. Az egyik szempont az elkészített foglalkoztató anyag vagy óravázlat milyenségének értékelése az alábbi szempontok alapján: szakszerű tervezés, módszertani megalapozottság, interaktivitás, kreativitás, formai megjelenés, felhasználhatóság, testreszabhatóság, az előadás-szerkesztő szoftver eszközpalettájának felhasználása, források megléte. A másik szempont a mikrotanítás értékelése pedagógiai és módszertani szempontok szerint, úgymint a megfelelő munkamódszerek és pedagógiai helyzetek alkalmazása, a figyelem felkeltése és fenntartása, a motiváció.
A jelentkezés feltételei
A tanfolyamra óvodában, általános iskolában vagy középiskolában dolgozó, egyetemi és/vagy főiskolai pedagógus végzettséggel rendelkező jelentkezőket várunk, akik alapfokú számítógép-használói jártassággal rendelkeznek.
Amennyiben képzésünk felkeltette érdeklődését, vagy további kérdése merülne fel, úgy lépjen kapcsolatba velünk a kepzes@lsk.hu email címen vagy a +36-1/421-54-99-es telefonszámon.